Köszöntő

Kedves Látogató!

Lakitelekről és Tőserdőről nem tudok elfogulatlanság nélkül beszélni. Nem csak az itt eltöltött évek alatt kialakult, személyes kötődés miatt szeretem a települést. Egyedülálló és szemet gyönyörködtető természeti adottságai és az itt élők szorgalma, összetartása és vendégszeretete alkalomról alkalomra jó érzéseket ébreszt bennem. Aki a Homokhátság és a Tisza árterének találkozásához igyekszik, változatos tájjal találkozik: homokbuckákkal, a nyári nap melegében katonás rendben ácsorgó szőlőtőkékkel, dolgos kezek munkáját dicsérő gyümölcsösökkel, szántóföldekkel, ártéri erdőkkel és a sodrását hátrahagyó, békésen kanyargó Tiszával.

Lakiteleket mind többen választják lakóhelyükként, mely nem csak kedvező fekvésének és jó megközelíthetőségének köszönhető, hanem annak is, hogy mi itt a születéstől egészen az idős korig gondoskodunk lakóinkról. Védőnői szolgálat, bölcsőde, óvoda, iskola, háziorvosi és fogorvosi rendelők működnek településünkön, Gondozási Központunk felkészült szakemberei pedig az idős éveket szépítik meg. Élénk civil élet zajlik Lakiteleken, mely hagyományos és újszerű rendezvényeinkkel karöltve járul hozzá a pezsgő közösségi élethez.

Lakitelek kincse és turisztikai vonzereje Tőserdő, ahol életkortól függetlenül szinte minden vágy valóra válhat. A Kiskunsági Nemzeti Park gyöngyszeme változatos és egyedülállóan gazdag növény- és állatvilágával, a selymes vizű Holt-Tiszával és számos kikapcsolódási lehetőséggel hívogat. Aki strandolni szeretne, megmártózhat a Tősfürdő hideg- vagy termálvizes medencéinek egyikében, kalandos élményeket szerezhet a szomszédságában található Kalandparkban, de bebarangolhatja az érintetlen Holt-Tiszát Csónakkölcsönzőnk ladikjaival. Lehetőség van horgászásra, túrázásra, lovaglásra, lovas túrákra, de két keréken is felfedezhető a vidék. A Tőserdő tökéletes helyszíne nem csak a családi pihenéseknek, nyaralásoknak, de csapatépítő tréningek, iskolai kirándulások, családi és baráti találkozók szervezői is gyakorta szemelik ki helyszínül a vadregényes Tőserdőt.

Látogasson el hozzánk, tárt karokkal és vendégszeretettel várjuk, hiszen ahogy a szlogenünk is hirdeti: Tőserdő – Veled lesz teljes!

 

                                                                                                Madari Róbert

                                                                                               polgármester